Vegyünk 2 esetet, amikor mindenképpen szükséges a kezünk. Az első eset, amikor vezetünk, egyik tárgyalásról a másikra, vagy akár épp hazafele a munkából, fáradtak vagyunk, feszültek, és erre még az anyósunk is hív, vagy a főnökünk ma huszadjára.
Ha felvesszük, elvonja a figyelmünket az útról, sőt, egy esetleges balesetet is megkockáztathatunk, vagy egy pénzbírságot is. Egyik sem lenne jó, nyilván legfőképp az előbbi nem. A második esetben a számítógép előtt ülünk, épp egy nagyon fontos prezentációt készítünk össze, vagy csak az interneten szörfölünk, cikket írunk, amihez természetesen mindkét kezünkre szükség van, és épp hív bennünket valaki mondjuk videóhívással. Tartanunk kéne a készüléket, de a munkánkkal, teendőnkkel is haladnunk kell. Így kialakul egy patthelyzet, amit meg kell oldanunk ahhoz, hogy mindenki jól járjon.
Többek között ezekben az esetekben jön jól a baseus telefontartó, amely mindamellett, hogy praktikus, akár otthon, akár autóban ülünk, mai modern, divatos külsővel is rendelkezik. Nyilván az első példánál szinte nélkülözhetetlen egy autós töltő, hiszen nem csak, hogy tölteni képes a telefont vezetés közben, hanem nem fogalja el a kezünket, így maximálisan tudunk a vezetésre koncentrálni, elkerülve ezzel a balesetet. A második példánál nyilván csak inkább kényelmi szempont egy asztali tartó, de mégis jó szolgálatot tehet.