Hihetetlen néha, amik a gyerekek meg tudnak tanítani számunkra, ezt az én kislányom is bebizonyította. És nem csak hogy néha példát mutatnak, de képesek visszaterelni minket valami erős, elfelejtett őstudáshoz, ami néha bizony az egész életminőségünket befolyásolja, sőt meg is változtathatja. Mire gondolok? Arra, hogy folyamatos mozgásban és rohanásban vagyunk. Én is. A család, a munka, az edzés, a mindennapi problémák, a barátok, és még a fodrász, a manikűrös és kozmetikus is. Egész egyszerűen nincs elegendő időnk a mindennapi dolgok megoldására sem, nem hogy hosszú távú tervekre, mert az ember telezsúfolja a napjait, de még így sem sikerül mindent megoldania, hiszen túl sokat akar. Nem tudunk megállni és megnyugodni, elengedni mindent, kicsit megpihentetni a testünket és az elménket, akár tíz percre sem. Aztán pedig csodálkozunk, hogy különböző stresszbetegségek jelentkeznek, és már nem vagyunk képesek annyi teljesítményre sem, mint amennyire az előtt képesek voltunk.

A kislányom viszont csodálatos módon már három éves korában rájött arra, hogy ez mennyire fontos. Persze tudat alatt, de talán ez így még jobban kezelhető, mert legalább nem befolyásolható a gondolkodásunkkal. Az egyik este ugyanis közölte velem, hogy szeretné elkérni azt a meséjét, amiben van az a nagyon szép tájkép, és csak szeretne egyedül lenni. Először meg is rémültünk, hogy mi baja a gyereknek. Aztán persze rájöttünk, hogy semmi, csak ő felismeri azt, hogy az egész napos ovi, játék és vásárlás után egy kicsit kell a semmittevés az agynak is. Ott ült és csak nézegette azt a képet, hihetetlen volt számunkra. Később aztán rájöttünk, hogy ami mindannyiunknak segíthet, az a kanapéval szembeni falra akasztott vászonkép. Be is szereztünk egyet. Azóta nincs szüksége a könyvre se a kislányomnak. Ha olyanja van, csak leül a kanapéra, és képes akár húsz percig is csak csodálni a vászonképet. Hihetetlen dolgot tanított nekünk, amiért igazán hálásak lehetünk neki, nem mellesleg imádja ezt a képet. Igazi öröm volt számára, mikor kibontotta és felakasztottuk a falra.

Kategóriák: Egyéb