Az ember életében vannak olyan állomások, amelyek örök emlékül szolgálnak, ebben azt gondolom mindenki egyet ért. Egy-egy születésnap, ami mondjuk kerek, vagy nagyobb ünneplés övezi, a szalagavató, egy esküvő, de ide sorolható egy-egy ballagás is. Én megmondom őszintén, nem emlékszem rá, hogy nekem még gyerekként, óvodai ballagásom lett volna. Talán a húgomnak sem volt, egészen egyszerűen nem volt akkor még divat. Pedig milyen kár.

Én óvónőként dolgozom, és elmondhatom, hogy ezek a pici gyerekek az első nagyobb csodaként élik meg a saját óvodai ballagásukat. Hatalmas élmény számukra, hogy őket ünnepeli mindenki, verset mondanak, énekelnek táncolnak, és nem csak a szokásos karácsonyi ünneplés keretei között, hanem valami teljesen más alkalommal is. Élvezik, mosolyognak, örömmel tölti el őket, hogy virágot és ajándékot kapnak, kicsit talán nem is értik, mindenesetre nagyon élvezik. Biztos vagyok benne, hogy mi is nagyon élveztük volna régen, és talán az első olyan élmény lett volna, ami megmarad emlékeinkben, akár még nyugdíjas korunkra is.

Éppen ezért mi úgy döntöttünk, óvónők, hogy a mi kis ballagó óvodásaink számára kedveskedünk egy apró, de talán egész sokáig fennmaradó, és csodálatos emléket kínáló, egyedi ajándékkal. Eszközéül a szitanyomás technikáját választottuk, hiszen gyönyörű mintákat és így a logót is nagyon ügyesen rá tudják varázsolni bármilyen pólóra vagy aprócska ingre, és számunkra ez felelt meg a legjobban. Nem volt könnyű azonban olyan csapatot találni, aki közel nyolcvan darab ilyen egyedi, mégis egyforma kis inget el tud számunkra készíteni. Sokáig kellett keresgélnünk, mert bizony a mennyiség szinte mindenkit eltántorított.

Megtaláltuk azonban a hímezd.hu csapatát, akik nagyon segítőkészek voltak, és gyorsan, nagyon profin megoldották a termékek elkészítését és leszállítását is. Ők egyáltalán nem rémültek meg a nagyobb darabszámtól sőt, a vezetőjük elmondta, számunkra ez jelenti a kihívást, amit ők igen szeretnek. Hatalmas öröm és boldogság látszott a gyermekek arcán a kis ajándék láttára. Biztos vagyok benne, hogy minden évben eztán fogunk valami kis apró meglepetéssel kedveskedni a ballagó gyerekek számára.

Kategóriák: Egyéb